Hiánypótló fejlesztések összefogással

  • 2016. június 05.
  • admin
Hír

Önkormányzati kezdeményezésre, majd a civil és a gazdasági szféra bekapcsolódásával alakult meg a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport, amely négy éves pilot projektidőszak alatt kulturális és közösségi tereket fejleszt, profi közösségszervezést hajt végre és Kiskőrös adottságait erősítve hozzájárul a 300 éves évforduló méltó megünnepléséhez is.

A „TOP-7.1.1-16 Kulturális és Közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi fejlesztési stratégiához kapcsolódva”  című felhívásra megalakult helyi akciócsoport hasonló vonásokat tükröz, mint a LEADER HACS, nem véletlen, hogy a LEADER elnöke, Kiskőrös polgármestere is élére állt a kezdeményezésnek.

  • "Valóban a HACS alapítói között vagyok a városi helyi akciócsoportban, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy ez a szerveződés sokkal inkább közös összefogás eredménye, amelynek élén-gasztor szervezetként- a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület áll. Természetesen a város vezetése és szakemberei is segítenek a munkában, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy egyre több résztvevő bekapcsolódásával kialakulhasson egy valódi párbeszéd." –hangsúlyozta Domonyi László Kiskőrös Város polgármestere.

A párbeszéd a tervek szerint 2016. júniusában újabb formában, fórumként folytatódik majd, ahol az érintettek, és bármely a városban működő szervezet, legyen akár civil, akár KKV szektorból való vagy magánszemély, jelen lehet, véleményt formálhat és javaslatokkal élhet.

A párbeszéd eredményeként létrejövő Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása lesz azután a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport feladata, amely a CLLD Projekt vezérfonala is lesz. Az uniós program célja, hogy civil, önkormányzati és vállalkozói összefogással tegyék láthatóvá az érintettek azokat a pontokat a városfejlesztésben, amiket egy-egy önálló program korábban nem vagy csak részben tudott lefedni.

A közösségfejlesztés csoport elképzelése és az eddigi tapasztalatok szerint nagy szükség volna a helyi alkotóközösségek befogadására alkalmas helyszínre, gasztronómiai és kulturális rendezvények megszervezésére alkalmas terekre valamint a 300 éves évfordulóhoz koncentráltan kapcsolódó közösségi programokra is.

Domonyi László polgármester hangsúlyozta, minden egyes kiskőrösi véleménye fontos  a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport számára, így kérdőívet is készítettek, amelynek kitöltésével és visszaküldésével a teljes lakosságra vetetítve is képet kaphatnak a program tervezői.

Kérjük, Ön is küldje vissza az alábbi kérdőivet!

Letöltehtő kérdőív

Kérdőív
385.73 KB
kerdoiv_2016-06-05.pdf